Eszterházy Péter: Utazás a tizenhatos mélyére

(Beütött a biznisz, végre lehetett egy ki pénzt keresni, úgyhogy nem írtam, de azért olvastam. Aztán majd meglátjuk, hogy a következő poszt mikor jön.)

Mindenki tud focizni. Aki nem az csajnak számít (még akkor is ha biológiailag nem az). Persze a fociban vannak fokozatok, kasztok. A geci főnökök például tipikusan azokból a srácokból lesznek, akiket annak idején a dühöngős meccseken a csapatkapitányok mindig utoljára hagytak. Majd amikor meglátták, hogy ő maradt, akkor sunyi módon hátra pillantva, mintha felmérnék a csapatukat, nagyvonalúan átadják a másinak. Legyen veletek, mi úgyis erősebbek vagyunk. Jó ez talán túlzás, de amikor volt főnököm, és valahogy focizásra került a sor, akkor kiderült, hogy milyen léket vágtak ezek az osztozkodások a lelkén gyerekkorában. A játszóteres meccseken én általában az első néhány tuti spíler után elkeltem. A fizikai adottságaim, vagy a lövőerőm ugyan nem emeltek ki, de béna sem voltam. Aki engem húzott, megbízható játékost kapott, nem voltak túl jó meccseim, de nagyon gyengék sem. Ráadásul egyszer, amikor még 9-10 éves tökmag voltam, akkor én voltam a szerencsemalac. Az elején ment a vita, hogy kivel legyek, aztán elhangzott a legyen veletek bűvös mondat. Azon a meccsen az ellenfél csk-ját bebőröztem, aztán valahogy véletlenül rúgtam egy bődületes gólt. Mondanom sem kell, utoljára voltam szerencsemalac.

Ami sportpályafutásomat illeti, megpróbálkoztam. Nem vittem annyira, mint Eszterházy, de serdülő II-ben megyei bajnokok voltunk. Igaz, ahogy Andris mondta, mi voltunk a forever backupok (ő angolos volt, és állandóan jött ilyen felvágós dumákkal). Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy Csaba bá, az edző szíve szerint inkább 10 emberrel játszott volna, ha sok volt a sérült, mint Andrissal vagy velem. De taktikai cserének nagyon jók voltunk. Hányszor futottunk be lassított felvételként a 89. vagy a 90. percben…

Érdekes, hogy egyszer esett meg a szíve rajtam, az pedig pontot is tett a focista pályafutásomra. Az említett bajnoki cím idején az utolsó fordulóban már tét nélkül léptünk pályára, és a szünetben 3-0-ra mentünk. Meleg is volt, a többiek meg nem akartak az esti buli előtt nagyon kifáradni, és szóltak az edzőnek, hogy küldjön már be minket Andrissal. A második félidő elején kissé megrészegülve a kapott játékpercektől a félpályánál elkezdtem cselezni, és egy finom köténnyel elmentem az ellenfél kőkemény játékosa mellett. Rosszul esett a srácnak, és odaszólt, hogy ezt még egyszer ne! Az 53. percben aztán gondoltam, ha a bőrözést ne, akkor valami mást. Csináltam egy bicikli cselt. De nem olyan ronaldinhós megtekerem a bokámmal, meg még vissza is húzom a labdát típusút. Egy frászt, egy szimpla parasztos lábat átforgatom a labda felettit. A következő pillanatban beletalpalt a srác a térdembe. Égtelen mázlim volt, nem tört szét a térdem, de két hétig nem nagyon tudtam járni. Én meg köszöntem szépen, szögre akasztottam a stoplist, csak hogy olyan irodalmi legyek, vagy mi.

Szóval ilyen előzmények után örültem, hogy Imola ezzel könyvvel dobott meg. Gyakorlatilag egy jó kis sztorizós könyvet írt Eszterházy, oly módon, hogy a történeteket faszán összefűzte. Meg ha már a kiadója volt olyan szíves, és fizette neki az utazást, akkor furikázott kicsit. Vannak benne kifejezetten szórakoztató sztorik, meg olyan kárörvendős rész, hogy milyen lúzer volt Heidi Klum kapcsán. Aki focizott (és most a magam, magunkfajtára gondolok) az egy-egy történet erejéig biztos magára ismer. Aki meg nem, az kap egy rövid, és szórakoztató könyvet, vagyis duplán jól jár . A csajoknak meg nem tudok mit mondani…

A könyv kapcsán még eszembe jutott két sztori.
Az egyik, hogy egy ideig felettünk laktak a harmadikon Ancsiék. Ő és a bátya Krisztián a nagymamájukat valamiért Naninak hívták. Elképzeltem, ahogy az öregasszony lobogó ősz hajával elfut a jobb szélen, beadja Rooneynak, ő meg bevágja. Aztán a következő percben jön, Vinny Jonnes, felrúgja Nanit, és mehetünk Ancsival a kórházba látogatni a mamát.
A mási történet valódi, bár talán amolyan városi legendának tűnhet. Bence, aki az egyik legjobb barátom kicsit tovább vitte a focipályákon mint én. Eszterházyhoz hasonlóan végül megye kettőben nyomta (EP meg a BLASZ-ban). Bencéről tudni kell, hogy annak ellenére, hogy nagyon okos srác, iszonyatosan öntörvényű, ha sérelem éri (vagy azt gondolja, hogy neki van igaza), fellép nem törődve a következményekkel. Ja és százhetvenegy-két centi. A meccsen elment a szélen, mire az ellenfél védője hátulról utána rúgott. Ő meg felpattant, és fellökte a csávót. A következő pillanatban, előbb egy sörösüveg repült felé, majd az italt néhány másodperccel korábban fogyasztó egyén rohant a pályára, és ütni kezdte Bencét. Miközben a másik 20 néző is felé rohant. Ő meg simán leállt bunyózni a csávóval, majd amikor elvonszolták az ellenfél játékosai a nézőt, akkor fennhangon megkérdezte, ki akar még verekedni. Végül elkezdtek rajta röhögni, a bíró meg kiállította, így "életben maradt".

(Boris Vian: Hullasztó)

Háttér

Mária néni, akit amúgy ha Marika néniztünk csúnyán rábasztunk, erről Lóri tudna mesélni, aki az első két hétben folyamatosan röpdolgozatokat írt, míg megtanulta helyesen szólítani a tancsit, szóval nála az alap volt a suliban, hogy kontextusába helyezzük a művet. Meg persze, ha fel akartad izgatni a spinét, akkor a főhős jellemfejlődése alap volt. Tök mindegy, hogy miről volt szó, ha ki akarta valaki elégíteni a Mária nénit, akkor csak lágyan kellett a jellemfejlődés szavakat a fülébe suttogni, azt elalélt a spiné. Legalábbis hetedikben, miután a Norbiéknál megnéztünk suli után egy pornót ezen röhögtünk. Nem baszom tovább a rezet a bullshiteléssel, szóval hátterezzünk, meg fejlődjünk. Akit meg mégis valami irodalmi bizbasz érdekel, az használja a guglit.

Imola belcsapott a lecsóba, az első könyv, amit a kezembe nyomott a Hullasztó volt, amit Vian írt. Aljas dolog volt tőle, hogy tudta valami pozitív fíling kapcsolódik Vianhoz, meg beszopatott azzal hogy tiszta Monthy Piton. Ez utóbbi világa ugyanis nem áll távol tőlem. Egy üzleti vita során mondjuk hülyén vette ki magát, amikor a 120 kilós kigyúrt csávónak mondtam, hogy odaszögezem a fejét a dohányzóasztalhoz, mint Dinsdale a huligánoknak, de túléltem a dolgot. Ezek után már nem mertem mondani neki, hogy megszegte az íratlan szabályokat, hanem gyorsan megegyeztünk, és némi bukóval, meg épp bőrrel lezártam az ügyet.

A Vian dolog meg persze nem azért keltett bármi megnyilvánulást, mert valami franciabuzi vagyok. Ezt Zoli is tudja bizonyítani, amikor azt mondtam, hogy inkább az a fos brazil válogatott húzza be a vb-t, mint a békazabálók, persze, hogy Zidanék nyertek. Szóval a hiányos műveltségem helyett a 90-es éveket juttatta eszembe, amikor királyság volt még a Lisztre lemenni, mert volt az Incognitó, meg a sarki pizzás, aminek sosem tudtam a nevét. Aztán mint valami meteorit becsapott a Vian. Az Autoker és a műszaki könyvesbolt közé, persze hiába toltuk volna össze havrok a pénzt, az önkormányzati genyók annyi dokumentumot akartak (hol volt akkor még a Nokiás doboz), hogy esélytelen volt hasonlót nyitni. Szóval ha ment a biznisz, és akkoriban azért megyegetett, lehetett gondtalanul szórni. Sok mindenbe belenyúltam, az említett évtizedbe, a történet szempontjából azonban egyelőre csak a brókerkedés érdekes. A képzettségem kb. kulcsári volt, csak én kispályás voltam, egy kis cégnél, apró, de biztos forintokat tettem zsebre. A sok szerencsétlen kérdezgette, hogy most akkor Mol vagy TVK, Richter vagy Egis, Sopron vagy Globus. Nem mondhattam persze, hogy faszom tudja, meg az elemzésekkel töröljék ki a seggüket, mert a srácok a hátsó szobában még nálam is nagyobb sötétségben tapogatóznak. Meg persze azt sem lehetett mondani, amit csináltam, hogy baszod az a tuti, ha nyugger behozza a Démász részvényét, te megveszed olcsón, ebédszünetben meg eladod 20-25 százalékkal többért. Volt olyan, hogy az újságban a nagyobb cégek hirdették mennyiért vennék meg, én meg felhívtam őket, hogy adjanak már kicsit többet, mert ők még így is gennyesre keresik magukat, amikor egy-egy nagy pakkot névértéken továbbadnak majd valami multinak, miközben 40-45 százalékokért vették meg a papírokat. Néha bejött, máskor elküldtek az anyámba. De azért a kárpótjegy mellett ez volt a tuti, nem a sok tőzsdén forgó szar.

Szóval simlis brókerként éldegéltem egész jól, amikor egy ismerősöm beajánlott zenész Tominak. Ő sem volt semmi arc, akkoriban már jócskán túl a 40-en jól kitömve pénzzel hazajött, hogy minél több luvnyát varrjon le. Persze Andeas Fickenhochen vagy valami hasonló elmés néven producerkedett, meg nálánál nagyobb neveknek négerkedett, amivel azt a pénzt mindig elő tudta teremteni, amivel pár évente lecserélte az aktuális 911-est vagy Z BMW-t. Zenész Tomi állandóan azzal basztatott, hogy mondjam már a tutit, milyen részvényt vegyen, mert most mindenki tőzsdézik az ismerősei közül, meg neki is van egy valag pénze. Aztán nem tudom milyen oknál fogva elkezdett az ismeretségi körébe hordozni. Eleinte azt hittem, hogy talán homó, de ezt mindenki cáfolta. Aztán párszor segítettem lekoptatni azokat az egyéjszakás csajokat, akiktől ő nem akart még egy menetet, meg egyszer egy szó szerint régi női ismerősének ajánlgatott. Ápolt volt meg minden, de azért a negyedik x-en jócskán túl, miközben szívem szerint akkoriban még az érettségi előtt álló muffokat próbálgattam. Persze egy érett nő is plusz tapasztalat, de azért az szívás volt, hogy mennyire kellett koncentrálnom, hogy neki jó legyen, aztán amikor remegő lábakkal kiment zuhanyozni úgy jött vissza, hogy hát neki férje van, meg családja, és milyen csacsik voltunk, hogy ilyen kalandokat keressünk. Nem kezdtem bele, hogy anyuskám te akartad magad megbaszatni, és úgy tűnt ez nem is sikerült olyan rosszul, hanem elköszöntem és szevasz.

Zenész Tomi már-már barát lett, és ő lógott sokat a Vianba, és ha épp nem volt más dolgom, én is mentem vele, ha másért nem, hogy begyűjtsek egy-két csalódott csajt. Nem tudom mit tudhatott „az öreg”, de azok a csajok, akiket felszedett tényleg mindig röhögtek (lehet egy-két spanglis picsa is volt, de ennyi???). Szóval néha ment a poénkodás, hogy ezek a csajok tényleg úgy vigyorognak, mint akiket baszni visznek… Voltak klassz esték, sok jó bőr, néhány megfakult kellemes emlék. Persze Imolának sosem mondtam, hogy itt néhány nagyon komoly baszást alapoztam meg, legfeljebb valami finom célzás volt, hogy a haverokkal jártunk ide párszor, jó hely. Talán a női megérzés, ki tudja, mindenestre ezúttal besétáltam a csapdába.

A könyv

Oké mondtam, legyen ez. Gondoltam a fogászaton legalább nem unatkozok. Ez aztán olyan jól sikerült, hogy miután a doktor úr volt olyan kedves a furóval szilánkosra törni a bal alsó hetest a szájsebészetre kerültem át. Ott kifejezetten örültem, hogy van nálam olvasni való. Az igazság az, hogy a külső körülmények a mű pozitív megítélésének nem annyira kedveztek. Bár amíg szétlidokainozott fejjel olvastam addig egészen szórakoztatónak tűnt.

A pap (és persze a sekrestyés) valóban telitalálat, a bokszmeccsük tényleg MP-s, ki ne emlékezne a teológiai vitára. De Holtottó nekem nem állt össze. Értem, hogy az ilyen pszichómókusok számára sem fenékig tejföl az élet, és ha nem lehet büntetlenül verni a pácienseket, akkor azért elég nyomorúságos csak úgy ezekkel a zizzent emberekkel foglalkozni. Bár ha már jellemfejlődés, azért a végén csak megkapta azt a rohadt állást, amikor ő lett a Hanyi Istók helyett a lápiember, akire a népek ráborítják a szart, cserébe meg fizetnek.

A történet két tanulsággal szolgált. Az egyik, hogy a szociális rendszert azért a viani módszerekkel kicsit gatyába lehetne rázni, ha a sok tehetetlen nyuggert, öregvásáron eladnák, azt agyoncsapnák őket a népek, a nincstelenek kölykeit meg halálra dolgoztatnák. Tán a költségvetés hiánya sem lenne annyi, bár valszeg görög barátaink akkor is inkább felgyújtanák az Akropoliszt, minthogy dolgozzanak, de ez már messze vezet.

A másik amit megtanultam a három ikercsávó alapján, hogy nem lehet büntetlenül tolni az ekit, meg a bélyeget, meg az épp aktuális szintetikus szarokat, mert a végén úgyis rács mögé dugnak.

Szerintem

Mondtam Imolának, hogy jól kibasztál velem, a Félelem és reszketést is csak betépve tudtam megnézni, azt meg nem tudhattad, hogy a fogorvos ekkora balfék lesz. Ő erre annyit mondott, hogy vigyem el Flórát a játszótérre, és örüljek, hogy nem Iván Iljics halálát kaptam. Azért némi lelkiismeret furdalást csak elértem, mert a következő könyv focis lesz. Erre a szarra meg egy gyenge ¾-et adok. Biztos jó író ez a csávó, meg minden. A történet is elég elszállt volt, de azért ha van ét gyereked, meg bizniszelsz vagy munkád van, akkor nem tudsz anyagozva olvasni, bár kétlem, hogy a könyv megírásakor ilyen szempontok szerepet játszottak volna.

Ha mégsem vettem el a kedved, de ruppótlan vagy, a könyv fent van a neten.

Nem vagyok egy nagy blogger, konkrétan írni még nem írtam. Olvasni persze szoktam, már ha az ázsiai csajok annak számítanak. Na meg Nyelvész Józsi okosítóját azért követem, csak ha felnőnek a kölykök, azt mégis értsem már őket. Mert milyen szar lenne ha beszólna a szomszéd Gergő, hogy a Gézabá is úgy járt mint a Purger-lány faterja, én meg csak pislognék, mint hal a szatyorba.

Szegény Irma néni a 3.b-ben belénk verte, hogy a fogalmazás három részből áll, bevezetés, tárgyalás, befejezés. Sokat gondolkodtam, hogy ezt is úgy kellene írni, de lófaszt. Nem vagyok az a vén szar, úgyhogy ez itt egy jó kis intró lesz. Yunó’, a kockaladában az első snoop albumra bólogattunk, meg stíröltük a kismuffokat. Már akkor is odavoltam az intrókért, pedig semmit sem értettem belőlük. Mondjuk amikor a biznisz miatt magamra kellett hányni a szótárfüzetet, aztán elővettem újra a klasszikusokat, akkor se nagyon voltam bentebb, de végül is nem erről szól a dolog.

A történet dióhéjban annyi, hogy Imola (az asszony) megállapította, hogy milyen sültparaszt vagyok. Na jó ennyire nem volt egyszerű a dolog, mert hosszú évek kemény munkáját tetéztem be. Pedig szerintem csak szar napja volt, mert a Fanninak (a törpe) jön a foga, aztán nem aludt, meg meg is jött neki. Mondjuk én vagyok a hülye, hogy miért beszélek vele olyan dologról, ami nem pálya.

Na itt van, lehet majd jönni, hogy nem suttyó, hanem rasszista vagyok, de leszarom. Szóval megyek haza, csókolom körbe Flórát (a nagyobbik lány), azt kérdem az Imolát, hogy volt-e valami érdekes hír, mert egész nap kocsiba toltam, csak a múltkor a gyerek vurlicernek nézte a rádiót, aztán a parkolásra odakészített százasokat módszeresen benyomkodta a cd-lejátszóba, az a szemét meg behalt. A szerelő Tomi meg persze nem ért rá megnézni, úgyhogy vagy megasztárt játszok magammal, vagy mp3-ról nyomatom a tuc-tuct. Nem mintha annyira hiányoznának a hírek, de az biztos, nem kérdeztem volna ilyen hülyeséget, ha megy a rádió.

Szóval Imola azt mondta, hát a választási dolgokat gondolom hanyagolod, a focieredményeket meg úgyis kened. Jaj, azt hallottad, hogy meghalt a Popper Péter. Mondom az a sziámis csávó, vagy az apja. Erre jött persze az első lebaltázás, hogy ne legyek már olyan egyszerű, mint a faék. Mondom, neki, honnan kéne ismernem minden zs-t, aki könyvet ír. Mi a ffffffffff (gyerek előtt próbálok nem káromkodni, persze nem mindig sikerül) vagyok én valami vikipédia, vagy lexikon. Erre megvetően csak annyit kaptam arca, hogy "Géza, te egy unkultur paraszt vagy!"

Imola annyira felbaszta magát, hogy mikor elaludtak a lányok, akkor szex megvonás volt, meg lelki élet. Odabaszott! Pedig péntek volt, amikor lehetett volna csapatni, mert másnap ki lettek volna csapva a mamához, mi meg regenerálódhattunk volna napközben. Az lett a vége, hogy puhapöcs voltam, és engedtem az asszonynak. Kitalálta, hogy olvassak könyveket. Na bazz, ez még az Ildi néninek sem sikerült, pedig belé még szerelmes is voltam. Aztán az olvasónaplót mindig a szomszéd Kardos Sanyitól kértem el, aki nem hozzánk járt a Petőfibe, hanem eggyel felettem az Aranyba. Emlékszem, ötödikben az Aranyembernél még félholdas zsákot is rajzoltam, amiben a szajré volt. Ráadásul a Sanyi tök béna zsákot rajzolt, az enyém meg nagyon ott volt.

A lényeg, hogy mivel én gyerekkoromban kb. öt könyvet olvastam, amiből 4 a Tüskevár volt, és amiből megtanultam én is horgászni, amit a gyakorlatban később sosem kamatoztattam, így elég durva megrázkódtatás lesz ez. Az ötödik amúgy a Téli berek, de ott csak addig jutottam, hogy a Tutajos lesmárta a csaját. Abban maradtunk Imolával, hogy a meglévő hendikepemre tekintettel segít az elején. Mondtam neki, hogy oké önként letérdelek a fasz elé, de azért legyen kíméletes, és valami rövid, de vidám könyvvel kezdjük.

Háááááááááááát. (Az első könyv leírása, és értékelése hamarosan jön)